Ace számára ezzel véget ért a rendőri pálya.
Lábát vesztette egy rendőrségi kutya, miután három rendőrt védett meg egy fegyveres férfitől Floridában. A hős kutya, Ace néhány nappal a műtétje után már saját lábán tért vissza a rendőrségre, ahol megható fogadtatásban részesítették.
A hétéves német juhász, Ace 2020 márciusa óta szolgált a Polk megyei seriffhivatalnál. A kutya akkor sérült meg, amikor a rendőrök egy 27 éves férfit, Angel Bowerst próbálták letartóztatni.
A több órás műtét során amputálni kellett a hős kutya egyik lábátA hatóságok szerint Bowers korábban nem jelent meg a bíróságon, majd amikor a rendőrök megpróbálták elfogni, legalább négy lövést adott le három rendőrre.
Ace ekkor lépett közbe, hogy megvédje a rendőröket. A lövöldözésben a bal első lábát érte találat: a csont összeroppant, egy artéria pedig elszakadt, ami hatalmas vérveszteséget okozott.
Bowerst a helyszínen lelőtték a rendőrök. Ace életét pedig a gazdája és egyben kiképzője, Natalie Oestreich helyszíni elsősegélye mentette meg. A nő ellátta a sebeit, majd biztonságos helyre vitte a sérült kutyát.
— Polk County Sheriff 🚔 Grady Judd (@PolkCoSheriff) August 11, 2026Today was Ace’s first trip back to the SOC since being shot in the line of duty. While he’ll be retiring after having his leg amputated, he’s still as happy and energetic as ever! 🥹
We’re just so thankful Ace and Nat are okay. His days of chasing bad guys may be over, but Ace… pic.twitter.com/hdbJoJ3ULi
Ace-t először egy lakelandi állatorvosi sürgősségi klinikára szállították, ahol stabilizálták az állapotát. Ezután helikopterrel vitték tovább a Lakewood Ranch-i állatorvosi központba.
Az állatorvosok többórás műtétet hajtottak végre rajta, amely során amputálni kellett a bal első lábát.
A kutya már az altatásból ébredve megpróbált felállni. A seriffhivatal beszámolója szerint Ace a műtét után sem hagyta, hogy sérülése megakadályozza a mozgásban.
A rendőrség később egy videót is közzétett arról, ahogy Ace saját lábán hagyja el az állatorvosi központot. A jelenlévők tapssal fogadták, miközben a kutya egy „ride or die” feliratú pólót viselt.
From the Polk Co Sheriff's office: K9 hero Ace was shot & critically injured protecting deputies and the community on Thursday night. The bad guy who shot Ace was eliminated by his handler and two other deputies at the scene. Ace’s life was saved through the incredible work of a… pic.twitter.com/jBPxCnWv2i
— The Beach From Florida (@BeachFrmFL) August 9, 2026
Két nappal később Ace visszatért a seriffhivatalhoz is. A kutyát kollégái hatalmas örömmel fogadták, ő pedig láthatóan jól érezte magát – írja a New York Post.
Grady Judd seriff külön méltatta Ace-t és Natalie Oestreich-et, akik szerinte a jó és a rossz közé álltak, és ezzel három rendőr életét mentették meg. Oestreich a gyógyulás idején még Ace mellett marad, mielőtt visszatérne a szolgálatba.
Ace számára azonban ezzel véget ért a rendőri pálya.
A hős kutya ugyanis nyugdíjba vonul, és a seriff szerint most már nincs más dolga, mint pihenni és élvezni a jól megérdemelt nyugdíjas éveket.
— Kenneth F Crowe™ (@KennethFCrowe1) August 11, 2026This is the good news we NEED today. 🐾❤️🖤💙
HERO K9 ACE IS GOING HOME!
After 6 years of service, Polk County K9 Ace was shot in his final mission last week while protecting three deputies from gunfire in Kathleen, Florida.
The bullet hit his front left leg, severed an… pic.twitter.com/3w0Na9CquI
| # | Наименование новости | Тональность | Информативность | Дата публикации |
|---|---|---|---|---|
| 1 | Milliós kártérítést kapott a férfi, akinek leverték a lépét a tököli börtönben | 0 | 7.79 | 12-08-2026 |
| 2 | Legalább húszan meghaltak, videón a pusztító afganisztáni áradás | -1 | 7 | 20-07-2026 |
| 3 | Maradandóan károsodott a szeme a napfogyatkozás miatt – most mindenkit figyelmeztet | 0 | 8.92 | 12-08-2026 |
| 4 | Rejtett rendőri akció az utcán, így buktatták le a női futók után dudáló autósokat | 0 | 10 | 25-07-2026 |
| 5 | Víztölcsér tarolt le két horvátországi kempinget, egy embert villámcsapás miatt vittek kórházba | -2 | 4 | 20-07-2026 |
| 6 | Saját szurkolóinak mutogatott, hatalmasat bukott a Fradi korábbi edzője – videó | 0 | 14.17 | 12-08-2026 |
| 7 | Легковушка врезалась в столб в Москве, пытаясь уйти от полиции | 0 | 0 | 08-10-2018 |
| 8 | Dörgés elől a fa alá bújt, villámcsapás végzett egy férfivel | 0 | 10 | 14-06-2026 |
| 9 | Belefulladt egy kutya egy üres tésztás zacskóba | 0 | 7.51 | 12-08-2026 |
| 10 | В Крыму арестовали водителя, подозреваемого в наезде на полицейского | 0 | 0 | 15-03-2021 |