Néhány talékony praktikával helyettesíthető a védőszemüveg.
Óriási hiány van napfogyatkozás-néző szemüvegekből, így találékonynak kell lennünk, ha mi is szeretnénk végignézni a ritka égi jelenséget, de már nem jutott nekünk a védőszemüvegből. Cikkünkben olyan praktikákat mutatunk, amelyekkel helyettesíthető a szemüveg, és biztonsággal szemlélhető a napfogyatkozás.
Ma este 19 óra 20 perckor a Hold elkezdi kitakarni a Napot, és bár hazánkból csak részleges napfogyatkozás lesz látható, a Budapestről tapasztalható közel 60, illetve a nyugati országrészből, kiváltképp Sopronból tapasztalható 80 százalékos takarás így is lenyűgöző látványt nyújt majd. Ahhoz azonban, hogy biztonsággal szemlélhessük az égi jelenséget, elengedhetetlen, hogy a birtokunkban legyen egy ISO 12312-2 szabványnak megfelelő napfogyatkozás-néző szemüveg, ám ennek hiányában is akadnak praktikák, amelyek bevethetők, ha már nem jutott nekünk a védőszemüvegből.
A napfogyatkozást napfogyatkozás-néző szemüveggel a legbiztonságosabb végignézni Fotó: ShutterstockHázi praktikák napfogyatkozás-néző szemüveg helyett„Lyukkamera” alkalmazásaÚgynevezett lyukkamera készítéséhez két fehér papírlapra lesz szükséged. Az egyikbe egy apró lyukat kell szúrni tűvel vagy gombostűvel, majd a lyukas lapot a Nap felé kell fordítani úgy, hogy a fény a másik papírlapra vetüljön. A másik papíron így megjelenik a Nap kicsinyített képe, amelyen a kitakart rész is szépen látszik majd.
Talajra vetülő fényfoltokA fák levelei közötti apró rések apró lyukkameraként működnek, ezért a talajra vetülő fényfoltok nem kör alakúak lesznek, hanem kis félholdakká változnak a napfogyatkozás alatt.
Tésztaszűrő vagy lyukacsos tárgy használataSzintén a Nap képének kivetítésére lehet alkalmas néhány lyukacsos, otthoni tárgy, például egy tésztaszűrő, egy lyukacsos merőkanál vagy egy reszelő. Az ezeken a tárgyakon áthaladó napfény sok kicsi képet vetít a földre vagy egy fehér papírra, akár egy lyukkamera.
HegesztőüvegHegesztőüvegen keresztül is nézhető a napfogyatkozás, ám csak abban az esetben, ha az üveg legalább 14-es sötétségi fokozatú (Shade 14). Arra is fontos figyelni, hogy az üveg ne legyen repedt vagy sérült.
Ha hegesztőüvegen keresztül néznénk a napfogyatkozást, legalább 14-es sötétségi fokozatút kell használnunk Fotó: AFPTávcső vagy binokulárTávcső birtokában kétféleképpen is szemlélheted a napfogyatkozást. Vagy lyukkameraként alkalmazva kivetíted vele a Nap képét egy papírlapra vagy a talajra, vagy napszűrő fóliát teszel az optika elejére, így azon keresztül közvetelenül megcsodálhatod a jelenséget.
AFPTelefonA legegyszerűbb megoldás lehet, ha az okostelefonod képernyőjén nézed a napfogyatkozást. Az egyetlen hibája, hogy nagy lehet a kísértés arra, hogy félretekints, ám ha meg tudod állni, akkor felejthetetlen élményben lehet részed. Képet készíteni ugyanakkor nem érdemes közvetlenül, hiszen a fotó könnyen kiéghet. Helyette egy lyukkamera vetített képét érdemes fényképezni.
A telefon képernyőjén szemlélve szintén biztonságosan nézhetjük a napfogyatkozást, de semmiképp se nézzünk félre, különben visszafordíthatatlanul károsodhat a látásunk Fotó: AFPEzeket semmiképp se használd!
Sok régi „praktika” veszélyes, még akkor is, ha sötét felületük van. Az alábbiakat semmi esetre se alkalmazd a napfogyatkozás szemlélésére:
Fontos tudnod!
A napfogyatkozást szabad szemmel nézni nem szabad, a sugarak ugyanis maradandó látáskárosodást okozhatnak. Mivel a Hold részben kitakarja a napot, a sötétebb égbolt miatt a pupilla kitágul, így a káros sugarak mélyebbre jutnak a szemben, miközben a szaruhártya és a szemlencse összegyűjti a napfényt, és egy apró pontra fókuszálja azt a retinán. Ennek következtében károsodhatnak a fényérzékelő sejtek, ám mivel a területen nincsenek fájdalomérzékelő idegsejtek, így semmit sem érzünk ilyenkor. Az úgynevezett napfogyatkozási retinopátia tünetei gyakran csak néhány órával később vagy másnap jelennek meg, ezek a homályos központi látás, a torz vonalak, sötét vagy világos folt megjelenése a látómező közepén, illetve a csökkent színlátás. A napfogyatkozási retinopátiára jelenleg nem létezik gyógymód.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
| # | Наименование новости | Тональность | Информативность | Дата публикации |
|---|---|---|---|---|
| 1 | Спека не дає заснути: прості лайфхаки для комфортної ночі | 0 | 10 | 07-08-2026 |
| 2 | Forró, lassú, kikapcsol? Íme a legjobb trükkök, hogyan óvja mobilját a pokoli forróságban | 0 | 8.19 | 28-06-2026 |
| 3 | Érdemes figyelni! Súlyos bírság jár ezért a magyarok kedvelt üdülőhelyén | 0 | 5 | 08-07-2026 |
| 4 | Hőség és zivatarok: mindkettővel meg kell küzdenünk ma | 0 | 5 | 16-07-2026 |
| 5 | Nagyvárosban élsz? Ezekről a helyekről lesz a legszebb a napfogyatkozás | 0 | 6.4 | 12-08-2026 |
| 6 | Коли немає кондиціонера: 3 прості способи охолодити квартиру в спеку | 0 | 13.7 | 07-08-2026 |
| 7 | Elolvad ettől a látványtól, így játszott a rókakölyök az édesanyjával naplementében | 0 | 8.26 | 02-08-2026 |
| 8 | Megérezte a bajt a terhes anya: 2 éves kisfia lett a még meg nem született babája hőse | 0 | 12.31 | 02-08-2026 |
| 9 | Врачи рассказали, как избежать теплового удара | 0 | 0 | 07-06-2019 |
| 10 | Can’t sleep in the heat? These 8 tricks could save your night | 0 | 10.38 | 29-07-2026 |