A lángok a vasúti sínek mellett csaptak fel, a pótlóbuszok pedig csak jelentős késéssel tudnak közlekedni a lezárások miatt.
Avartűz miatt lezárták a 8-as főutat Hajmáskér és Pétfürdő között, miközben a vasúti közlekedés is leállt Székesfehérvár és Veszprém között. A tűz a vasúti sínek mellett, nehezen megközelíthető területen keletkezett.
A tűz Hajmáskér és Öskü között, a vasúti sínek mentén alakult ki, ahol a bozót és az aljnövényzet ég. A lángok megfékezésén három vármegyéből érkező tűzoltóegységek dolgoznak.
Tűz Veszprémben - Fotó: VeolA Veszprém Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint a helyszín nehezen megközelíthető, ezért több egység összehangolt munkájára van szükség. A tüzet a veszprémi, a pápai, a siófoki és a pannonhalmai tűzoltók oltják. TOVÁBBI KÉPEK A VEOL OLDALÁN!
A 8-as főutat is lezárták, a vonatok sem járnakAz Útinform azt íjra, hogy a tűz miatt a rendőrség teljes szélességében lezárta a 8-as főutat Hajmáskér és Pétfürdő között.
A rossz látási viszonyok miatt mindkét irányban lezárták a főutat Pétfürdő és Sóly, vagyis a 31-es és a 40-es km között.
Az autósok Királyszentistván, Vilonya és Berhida felé kerülhetnek.
A vasúti közlekedésben is jelentős fennakadás alakult ki. A Mávinform közlése szerint a Budapestről Veszprém, Szombathely és Zalaegerszeg felé közlekedő vonatok csak Székesfehérvárig járnak, az ellenkező irányból pedig csak Veszprémig közlekednek.
Székesfehérvár és Veszprém között pótlóbuszokat állítottak forgalomba, ám a közúti lezárások miatt ezek a megszokottnál jóval hosszabb menetidővel közlekednek. A két város közötti utazás így akár egy-másfél órát is igénybe vehet, ráadásul Ösküt és Hajmáskért a pótlóbuszok nem tudják érinteni.
Még két tűz ad munkát a tűzoltóknak Veszprém vármegyébenTapolca-Diszelben, a Rózsadomb utcánál kedden délután keletkezett tüzet. Több mint 150-en dolgoztak a lángok ellen, 17 település tűzoltói fogtak össze, miközben lakóingatlanokat is veszélyeztetett a tűz - írja a Veol.
Várpalotán a helyzet különösen komolyra fordult: a lángok két présházat is érintettek, az egyikből pedig egy embert létra segítségével, az erkélyen keresztül kellett kimenteni. A tűzoltók jelenleg több helyszínen dolgoznak a lángok megfékezésén.
| # | Наименование новости | Тональность | Информативность | Дата публикации |
|---|---|---|---|---|
| 1 | Dízelmeghajtású buszok járnak elektromos helyett Veszprémben | 0 | 14.93 | 02-08-2026 |
| 2 | Halálos baleset történt Budapesten, több sérült is van | -2 | 3 | 16-07-2026 |
| 3 | Szokatlan helyen történt cápatámadás, kórházba vittek egy férfit | 0 | 8.52 | 12-08-2026 |
| 4 | Автобус столкнулся с легковушкой на западе Москвы | 0 | 0 | 13-01-2021 |
| 5 | Движение по Варшавскому шоссе затруднено из-за ДТП | 0 | 0 | 19-08-2020 |
| 6 | Движение на Волгоградском проспекте в Москве затруднено из-за ДТП с бензовозом | 0 | 0 | 21-09-2020 |
| 7 | Движение автомобилей на Варшавском шоссе затруднено в сторону центра из-за ДТП | 0 | 0 | 01-04-2021 |
| 8 | „Sok szerencsét” – ennyit válaszolt a magyar külképviselet munkatársa a Szicíliában rekedt magyaroknak | 0 | 8.26 | 12-08-2026 |
| 9 | В Москве задерживаются автобусы из-за подтоплений и упавших деревьев | 0 | 0 | 28-06-2021 |
| 10 | Движение на СВХ в Москве было затруднено на 7 км из-за ДТП | 0 | 0 | 28-11-2025 |