Voksán Virág nehéz döntés előtt áll, ezért követőihez fordult segítségért.
Voksán Virág nehéz döntés előtt áll, ezért követőihez fordult segítségért. A sztármami azt is elárulta, mi okozza számára a komoly fejtörést.
Voksán Virág a kétezres évek elején elsősorban modellként és Playmate-ként vált ismertté, és számos erotikus fotózáson is szerepelt. Azóta azonban sokat változott az élete: ma már sikeres lemezlovasként tevékenykedik, miközben édesanyaként is helytáll.
Voksán Virág nem tudja, mitévő legyen Fotó: Kunos AttilaAz évek során többször is kritikák kereszttüzébe került amiatt, hogy gyermekei születése után sem mondott le nőies, szexi megjelenéséről. Virág azonban mindig egyértelművé tette, hogy az anyaság számára nem jelenti azt, hogy háttérbe kell szorítania a nőiességét. Korábban arról is beszélt, hogy fontos számára, hogy jól érezze magát a bőrében, és természetesen párjának is szeretne tetszeni.
A gyönyörű sztármami most pedig az Instagram-oldalán kérte követői segítségét, miután nem tud dönteni: maradjanak a szőke tincsek, vagy inkább váltson barnára?
Most a segítségeteket szeretném kérni.... Egy ideje már nagyon gondolkozom rajta, hogy visszabarnulok egy KÖZÉPbarnára (nem annyira sötétbarnára mint anno voltam), mivel a szőkítést nem igazán bírja a hajam, sajnos elég vékonyszálú és sok a vörös pigmentem is, azaz hamar elveszti a szőkém a hamvasságát
– kezdte bejegyzését, amelyhez egy síró emojit is mellékelt.
Voksán Virág ezt követően azt kérdezte a követőitől, hogy ők mint gondolnak, jó döntés lenne-e? A dilemma eldöntéséhez egy fotót is csatolt, melynek egyik oldalán szőkén, míg a másikon valamivel sötétebb hajjal látható.
Voksán Virág fotóját IDE kattintva nézheted meg!
| # | Наименование новости | Тональность | Информативность | Дата публикации |
|---|---|---|---|---|
| 1 | Élő végrendelet: így dönthetünk előre az életmentő kezelésekről | 0 | 5 | 16-07-2026 |
| 2 | Milák Kristófra hatott az üzengetés, elképesztő döntést hozott | 0 | 10 | 13-08-2026 |
| 3 | Szembe megy az orvosok javaslatával Bangó Margit lánya | 0 | 8.52 | 13-08-2026 |
| 4 | 19 éves lány tűnt el Budapesten, orvosi segítségre szorulhat | 0 | 5 | 20-07-2026 |
| 5 | Hatalmas az öröm: a Hogyan tudnék élni nélküled? sztárja és felesége első gyermeküket várják – videó | 0 | 9.27 | 13-08-2026 |
| 6 | Kiderült az ok: ezért nem vett részt Orbán Viktor a tegnapi tüntetésen | 0 | 5 | 10-07-2026 |
| 7 | Tóth Gabinál betelt a pohár, nyugalomért könyörög! „Én csak énekelni szeretnék és koncertezni” | 0 | 8.92 | 13-08-2026 |
| 8 | Zoltán Erika elárulta a titkát: Így vészeli át a koncerteket a kánikulában | 0 | 5 | 28-06-2026 |
| 9 | Miközben mindenki a túlélésért küzd: miért erőlteti az MLSZ a meccseket a pokoli kánikulában? | 0 | 6.52 | 01-08-2026 |
| 10 | Mi a teendő, ha nyaralás közben elveszett az útlevél? Ne aggódjon, mutatjuk | 0 | 5 | 10-07-2026 |