Tragikus véget ért az anyák megmentőjének élete.
Bár felbecsülhetetlen értékű felfedezésével nők ezreinek életét mentette meg, saját mentális és fizikai leépülését már nem tudta megakadályozni. Az évforduló alkalmából érdemes közelebbről is megvizsgálni azokat a klinikai és történeti tényeket, amelyek tisztázzák, miként fordult tragédiába és hogyan következett be Semmelweis Ignác halála.
Súlyos szakmai és személyes dráma húzódik meg a magyar orvostudomány legismertebb alakjának, a gyermekágyi láz okát felfedező orvosnak utolsó hónapjai mögött. Az évforduló alkalmával felidézzük a döblingi eseményeket, ahol Semmelweis Ignác halála 1865. augusztus 13-án bekövetkezett: az anyák megmentője az orvostörténet egyik legnagyobb és legfájóbb paradoxonaként éppen abba a betegségbe halt bele, amely ellen egész életében küzdött.
Semmelweis Ignác halála a döblingi elmegyógyintézetben történt, ahová felesége kérésére bécsi barátjuk, Hebra professzor utalta be. A képen feleségével, Weidenhofer Máriával látható 1857-ben, házasságkötésük idején. A későbbi antropológiai és orvosi vizsgálatok rávilágítottak arra, hogy az idegrendszert megtámadó szifiliszes fertőzés (luesz, vagy vérbaj), valamint a döblingi elmegyógyintézetben szerzett sérülésekből eredő szepszis olyan végzetes kombinációt alkotott, amely ellen a korabeli orvostudomány még nem tudott hatékonyan fellépni.
Semmelweis kálváriája azonban nem a bécsi elmegyógyintézetben kezdődött, hanem jóval korábban, a pesti és bécsi kórtermekben, ahol a boncolások és vizsgálatok során szinte állandóan fertőzésveszélynek volt kitéve.
Semmelweis Ignác 1861-ben, 43 évesen már jóval idősebbnek látszott valós koránál. Számos szakértő és orvostörténész szerint a fiatal orvos még pályája elején, egy boncolási sérülés következtében kaphatott szifiliszes fertőzést. Ez a betegség évtizedekig lassan, szinte láthatatlanul emésztette szervezetét, míg végül elérte a harmadik stádiumot, az úgynevezett paralysis progressivát. Ez az idegrendszeri agysorvadás drámai módon megváltoztatta a viselkedését: a korábban céltudatos szakember egyre agresszívebbé vált, dühkitörések gyötörték, írása kuszává vált, és megszállottan hangoztatta felfedezését boldog-boldogtalannak.
Az elborult elméjű orvost 1865 nyarán Bécsbe szállították, ahol a korabeli, brutális elmegyógyintézeti módszerek és az ápolók fizikai bántalmazása súlyos sérüléseket okoztak neki. A törések és a kezeletlen nyílt sebek egyenes következménye egy elhatalmasodó csontvelőgyulladás lett, amely végül szepszishez, azaz általános vérmérgezéshez vezetett.
Semmelweis Ignác 1863-ban már valóban egy idős férfi benyomását keltette a szervezetét tönkretevő szifilisz miatt. Az orvosi vizsgálatok és a későbbi antropológiai elemzések tisztázták, hogy bár a szifilisz végső stádiuma miatt az állapota menthetetlen volt, a közvetlen elhalálozást a kezeletlen sebekből kiinduló szepszis idézte elő. Így az a fertőzési mechanizmus oltotta ki az életét, amelynek leküzdésére egész karrierjét áldozta.
Az utókor tisztelgése és a tudományos arcrekonstrukcióSemmelweis fizikai állapota élete utolsó éveiben annyira leromlott, hogy a róla készült utolsó fényképeken sokkal idősebbnek tűnt a koránál. A szifilisz és a folyamatos szellemi megpróbáltatások eltorzították arcvonásait, így a kortársak már csak egy meggyötört, korán megöregedett embert láttak benne.
Semmelweis Ignác egy évvel a halála előtt, 1864-ben. A tudomány azonban az utóbbi évtizedekben nemcsak a maradványait és a halálának pontos részleteit vizsgálta felül, hanem igyekezett visszaadni eredeti, egészséges vonásait is.
A későbbi kihantolások során elvégzett antropológiai és radiológiai vizsgálatok, valamint a koponyamásolat alapján elkészített 3D-s arcrekonstrukció segítségével sikerült megalkotni a betegségek nélküli, életerős Semmelweis portréját.
Semmelweis Ignác örökségét és a megelőzésről szóló írásait az UNESCO 2013-ban a világemlékezet részévé nyilvánította, az általa bevezetett aszeptikus eljárások pedig a mai napig az alapvető higiéniai protokollok részét képezik.
Nézd meg a videót is a témában: