Az ukránok elleni Nemzetek Ligája-meccsen Szoboszlai Dominik támadóként játszik majd.
Péntek este háromnegyed kilenctől a magyar labdarúgó-válogatott az ukrán csapatot fogadja a Nemzetek Ligája B divíziójának első fordulójában. Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya nem volt könnyű helyzetben a kezdőcsapat kijelölését illetően, hiszen három kulcsemberét is nélkülöznie kellett. Az olasz–magyar szakember bő egy órával a kezdés előtt kihirdette csapatát, amely tartogat meglepetéseket.
Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya nem volt könnyű helyzetben a csapatösszeállítást illetően, mivel sérülés miatt Dárdai Márton, Sallai Roland és Varga Barnabás sem állhatott a nemzeti csapat rendelkezésére. Különösen Sallai és Varga hiánya aggasztó, mivel Szoboszlai Dominik mellett ők ketten a válogatott legveszélyesebb támadói.
Varga Barnabás és Sallai Roland sérülésével a magyar válogatott két legveszélyesebb támadója esett kiA szövetségi kapitány azonban a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a hiányzók pótlásában nem a problémát, sokkal inkább a lehetőséget látja.
„Ebből most további motivációt meríthetünk. Soha nem siránkozom a hiányzóink miatt, most sem fogok. Pozitív módon kell reagálni, különben nincs esélyünk a győzelemre” – mondta Marco Rossi.
Lukács és Redzic is kezd a magyar válogatottbanBő egy órával a mérkőzés előtt a szövetségi kapitány kihirdette kezdőcsapatát. A sérült Dárdai Márton helyét Csinger Márk veszi át a védelemben, Sallai Roland helyén RedzicDamir futballozik majd, Varga Barnabást pedig a Puskás Akadémia támadója, Lukács Dániel helyettesíti majd.
A magyar válogatott kezdőcsapata:
Tóth B. – Bolla, Orbán, Csinger, Kerkez – Csongvai, Schäfer, Vitális – Szoboszlai – Redzic, Lukács D.
Az ukrán válogatott kezdőcsapata:
Riznik – Krupszkij, Zabarnij, Matvijenko, Mikolenko – Ocseretyko, Brazsko, Szudakov – Cihankov, Szikan, Vanat.
| # | Наименование новости | Тональность | Информативность | Дата публикации |
|---|---|---|---|---|
| 1 | Szoboszlai Dominiknak üzenget Erling Haaland, mindenki a magyar labdarúgó válaszán röhög | 0 | 13.78 | 27-07-2026 |
| 2 | Vincze Ottó: Most a magyar játékosoknak kell az élre állniuk a Ferencvárosnál | 0 | 5 | 16-07-2026 |
| 3 | Fabrizio Romano bejelentette: eldőlt a sorsa a Barcelona magyar kapusának | 0 | 6.94 | 18-08-2026 |
| 4 | Borbély Balázs keretet hirdetett az Európa-ligára, több váratlant is húzott | 0 | 5 | 03-07-2026 |
| 5 | Nations League Match against Ukraine to Take Place in Slovakia | 0 | 6.67 | 21-07-2026 |
| 6 | „Szégyelld magad!” – kiborultak az argentinok, Szoboszlai csapattársa kínos helyzetbe került | -5 | 6 | 14-07-2026 |
| 7 | A Fradi kulcsembere a sorsdöntő El-selejtező előtt távozhat | 0 | 14.17 | 17-08-2026 |
| 8 | Гулачи и Орбан вошли в состав сборной Венгрии на матч Лиги наций против команды России | 0 | 0 | 24-08-2020 |
| 9 | Соболев не в сборной и в тени Дзюбы. Черчесов назвал состав на матчи Лиги наций | 0 | 0 | 25-08-2020 |