A külső szemlélő számára az űrkutatás szinte egyet jelent a legmodernebb technológiával, a valóság azonban sokkal földhözragadtabb. „Amikor felmentem a Nemzetközi Űrállomásra, simán találkoztam RS-232-es csatlakozókkal és hasonlókkal” – emlékezett vissza az ISS technikai felépítésére Kapu Tibor. Az 1990-es években tervezett ISS-en a legújabb vívmányok helyett ugyanis a biztonság és az üzembiztonság a fő szempont. A rendszerek döntő része kétszeres vagy háromszoros redundanciával fut, hogy két egymást követő hardveres meghibásodás esetén se omoljon össze a modulok létfenntartása.

Ezzel szemben a modern személyszállító kapszulák, mint a SpaceX Crew Dragonja, már szinte teljesen autonóm gépek. „Gyakorlatilag a szoftver vezérel mindent” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a Dragon fülkéjében már hagyományos kezelőszervek sincsenek: „Sőt, a mi lakunkban még joystick sem volt... konkrétan három érintőképernyőnk volt, semmi több.” A pilóták és a kutatók az idő túlnyomó részében felügyelőként vannak jelen, miközben a fedélzeti rendszerek 99 százalékban önállóan végzik a manőverezést.

Mint elárulta, az ISS-en végzett tudományos munka szigorú protokollok szerint zajlik, ugyanakkor az űrhajósoknak nem kell fejből tudniuk mindegyik kísérlet pontos részletét. „Minden egyes űrhajós minden egyes kísérlet során folyamatleírás alapján dolgozik. Lépésről lépésre, allépésről allépésre haladunk, ha kell, többször is elolvassuk, mit kell pontosan csinálnunk” – vázolta a rutint Kapu. Emiatt merült fel az igény olyan autonóm robotsegédek iránt, amelyek a súlytalanságban a kutató mellett lebegve kamerázzák a munkát, közvetítenek a földi irányítás felé, vagy éppen felolvassák a kísérleti leírás következő fázisát.

Ezeknek az autonóm belső eszközöknek a tájékozódását segítheti az az IMU-DRS kísérlet is, amelynek során a földi gravitációhoz szokott gyorsulásmérő és mágneses szenzorok működését vizsgálták okostelefonokon mikrogravitációs környezetben. A kísérleti eszközök sorából kiemelkedett ugyanakkor a vákuumálló RANDAM sugárzásmérő:

Ez a világ legkisebb, de legintelligensebb dozimétere is egyben. Legalább 12-13 paramétert mér, másodperces felbontással rögzít szinte mindent. Amikor a technológiai specifikációt bemutattuk a NASA-nak, hitetlenkedtek azon, hogy a bárki is képes volt erre, de a mi mérnökeink megcsinálták

– fogalmazott Kapu, hozzátéve, hogy ez egy abszolút újdonság volt, a világpiacon ilyet nem látott meg senki.

A mesterséges intelligencia alkalmazása az űrkutatásban már most sem pusztán opció, hanem technikai kényszer. A Hubble űrtávcső annak idején napi nagyjából három gigabájtnyi adatot továbbított, a James Webb teleszkóp már 58 gigabájtot naponta, míg a Nancy Grace Roman űrtávcső esetében a napi adatmennyiség el fogja érni az 1400 gigabájtot.

„Teljességgel elképzelhetetlen ezen adatok feldolgozása az AI és a gépi tanulás segítsége nélkül” – hangsúlyozta Kapu. A kutató szerint az űrszektor és a mesterséges intelligencia fejlődése emiatt teljesen szinkronban halad: az emberi kapacitást messze meghaladó képi és spektroszkópiai információkat kizárólag automatizált algoritmusok tudják valós időben szűrni és elemezni. Ez a számítási igény hívta életre az orbitális adatközpontok (ODC) tervét is. A földi szerverparkok hatalmas áram- és hűtővíz-fogyasztását kiváltandó, több magáncég – köztük a SpaceX – már a világűrbe telepített, több kilométeres napelemtáblákkal működtetett orbitális processzorparkok és a műholdak közötti lézeres adatkommunikáció kiépítésén dolgozik.

A mesterséges intelligenciára támaszkodó autonómia igazi próbája ugyanakkor az emberes Mars-expedíció lesz. A Hohmann-pályán mozgó űrhajók jelenleg mintegy nyolc hónap alatt érik el a szomszédos bolygót, ahol a kozmikus sugárzás elleni védelem mellett a kommunikációs késleltetés jelenti a legnagyobb kockázatot. „Amikor majd elmegy az ember a Marsra, a legközvetlenebb távolság során is 12 perc lesz egy üzenetnek eljutni a Földre, majd ugyanennyi idő kell ahhoz, hogy választ kapjunk” – magyarázta Kapu, hozzátéve, hogy kedvezőtlen bolygóállás esetén a késleltetés 44 percre is nőhet.

Ilyen körülmények között a földi repülésirányítás nem tud azonnal beavatkozni egy hirtelen fellépő orvosi vészhelyzet vagy műszaki üzemzavar esetén. Az ISS-en megszokott, 1,3 másodperces válaszidővel működő földi támogatás helyett a Marson a fedélzeti gépi döntéshozatalra, az intelligens elemzőrendszerekre és az előre kiküldött humanoid robotokra hárul majd a feladat, hogy fenntartsák az expedíció működését – így rendkívül érdekes lesz figyelemmel követni, mennyire tud majd hatékonyan fejlődni az AI.

(Borítókép: Kapu Tibor 2026. szeptember 7-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index)