Rendőrök elől menekülő ámokfutó okozott súlyos balesetet.
Rohantak a mentők. Rendőrök elől menekülő ámokfutó okozott súlyos balesetet.
Súlyos baleset miatt rohantak a budapesti mentők a hétvégén a 13. kerületbe: két autó karambolozott. Ráadásul a vétkes sofőr épp a rendőrök elől menekült, mert körözték. Az ámokfutó nem állt meg a járőröknek, elszáguldott és pár utcával arrébb belerohant egy szabályosan kikanyarodó kocsiba.
Mind az ámokfutó, mind a vétlen sofőr kocsija totálkárosra törtA becsapódás következtében mind az ámokfutó, mind a vétlen sofőr kocsijának a motorháztetője felgyűrődött. A két jármű az ütközést követően a villamossínekre sodródott. Összesen négyen sérültek meg: a két sofőr, valamint egy-egy utas is, mindannyian kórházba kerültek.
"Kettő rohamkocsit, valamint egy esetkocsit indítottunk a balesethez. Négy embert láttak e a kollégák. Egy fiatal férfit, aki szédült, egy fiatal nőt, aki térd- és csípőfájdalomra panaszkodott, egy 30 év körüli nőt fejsérüléssel, valamint egy 40 év körüli férfit, akit súlyos láb- és mellkassérülései miatt teljes teströgzítéssel vittek kórházba" - közölte a Tényekkel Szűcs Brigitta, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.
| # | Наименование новости | Тональность | Информативность | Дата публикации |
|---|---|---|---|---|
| 1 | Bizarr baleset és annak utóélete borzolja a kedélyeket | 0 | 5 | 19-07-2026 |
| 2 | Halálos baleset történt Budapesten, több sérült is van | -2 | 3 | 16-07-2026 |
| 3 | Beszívta a haját a medence lefolyója, a vendégek próbálták kiszabadítani a gyermeket | 0 | 5 | 19-07-2026 |
| 4 | Bárba csaltak egy fiatal nőt, majd egy parkolóban bántalmazták és autóval áthajtottak rajta | -10 | 7 | 19-07-2026 |
| 5 | Víztölcsér tarolt le két horvátországi kempinget, egy embert villámcsapás miatt vittek kórházba | -2 | 4 | 20-07-2026 |
| 6 | Ezeket tegyük a cipőbe a szagok ellen | 0 | 5 | 19-07-2026 |
| 7 | Ilyen furcsa balesetet még nem láttunk! | 2 | 6 | 15-07-2026 |
| 8 | Napköziben folyt a drogkereskedelem, börtönbüntetést kapott egy amerikai házaspár | 0 | 5 | 19-07-2026 |
| 9 | Több mint három évtized után derült ki, hogy összecseréltek két babát egy kórházban | 0 | 5 | 19-07-2026 |
| 10 | Övvel és kerékpárzárral támadt rá egy férfi két turistára Mallorcán | 0 | 5 | 19-07-2026 |