A lista órák alatt bejárta a nemzetközi sportsajtót, és a közösségi oldalakon is óriási vitát indított el.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA portugál A Bola összeállította a 2026-os foci-vb 23 leginkább csalódást okozó játékosának listáját, ám a rangsor már a megjelenése után hatalmas vitákat váltott ki. A listán olyan világsztárok szerepelnek, mint Cristiano Ronaldo, Neymar vagy Joshua Kimmich – többek helye finoman fogalmazva is megkérdőjelezhető.
Az A Bola szerint az uruguayi Fernando Muslera okozta a spanyol sikerrel véget ért torna legnagyobb csalódását, mögötte Joshua Kimmich, Josko Gvardiol, Gabriel Magalhaes és Piero Hincapié következik (az első tízben még: Federico Valverde, Jamal Musiala, Bruno Fernandes, Leroy Sané, Cristiano Ronaldo ). Érdekes lista, már csak annak fényében is, hogy az első helyen álló kapust négy védő követi a sorban.
Az A Bola szerint Cristiano Ronaldo sem váltotta meg a világot a vb-nA rangsor ugyanakkor nemcsak az élmezőny miatt vált beszédtémává: a 10. helyen Cristiano Ronaldo szerepel, aki ugyan már 41 évesen érkezett a tornára, mégis sokan úgy vélik, hogy teljesítménye messze nem indokolta, hogy a világbajnokság tíz legnagyobb csalódása közé sorolják. A portugál klasszis ugyan nem dominálta a mezőnyt úgy, mint fénykorában, de továbbra is veszélyes volt az ellenfelek kapujára, és a válogatott egyik meghatározó alakja maradt, miközben három góllal zárt.
Hasonlóan megosztó Neymar 19. helyezése. A brazil támadó tornája valóban elmaradt a tőle megszokott szinttől, ugyanakkor sérülésekkel bajlódott, ráadásul Brazília gyengébb szereplését aligha lehet kizárólag az ő nyakába varrni. Nem is ő az egyetlen brazil a rangsorban: Gabriel a negyedik, Raphinha pedig a huszonharmadik helyre került.
Ha a nemzeteket nézzük, egyértelműen Németország kapta a legtöbb kritikát. Négy játékos – Kimmich mellett Jamal Musiala, Leroy Sané és Manuel Neuer – is felkerült a 23-as listára, ráadásul Kimmich rögtön a második, Musiala a hetedik, Sané a kilencedik, Neuer pedig a tizenkettedik helyen szerepel.
Közülük éppen Kimmich helyezése váltotta ki az egyik legnagyobb visszhangot. A Bayern Münchennel foglalkozó Bavarian Football Works szerint ugyan a német válogatott valóban csalódást okozott, Kimmich teljesítménye korántsem indokolja, hogy a torna második legnagyobb csalódásának nevezzék. Az oldal emlékeztetett arra is, hogy a jobbhátvédként is bevethető középpályás több mérkőzésen nem a megszokott szerepkörében futballozott, ennek ellenére kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott. A cikk szerzője odáig ment, hogy szerinte az A Bola összeállítása inkább provokatív, mint objektív rangsor, és részben éppen az volt a célja, hogy vitát generáljon.
Musiala és Sané szerepeltetésével is lehet vitatkozni, a Bayern karmestere például csak Ecuador ellen futballozott kifejezetten gyengén, és Neuer neve szintén sokaknál kérdőjeleket vetett fel.
Talán még a német játékosoknál is nagyobb meglepetést jelent Declan Rice szerepeltetése. Az Arsenal középpályása a torna során több mérkőzésen is az angol válogatott egyik legjobbja volt, ezért a közösségi médiában rengetegen értetlenül fogadták, hogy felkerült a listára. Noha az egész vb-n sérüléssel bajlódott, egy gólja és két gólpassza mellett a teljesítményére sem lehetett különösebb panasz.
Ugyanez igaz több más futballistára is. Arda Güler neve sokak szerint inkább a torna kellemes meglepetései között kapott volna helyet, s bár a csalódást okozó törökök már a csoportkörben búcsúztak, a Real Madrid játékosa kreativitásával és váratlan megoldásaival több mérkőzésen is kiemelkedett.
Érdekesen alakult a nemzetek szerinti megoszlás is. Németország négy játékossal vezeti ezt a nem túl hízelgő rangsort, míg Brazília, Portugália és Törökország egyaránt három-három futballistával képviselteti magát.
A portugálok közül Cristiano Ronaldo mellett Bruno Fernandes és Bernardo Silva került fel a listára, vagyis az A Bola saját válogatottjával sem bánt kesztyűs kézzel. Törökországból Orkun Kökcü és Kenan Yildiz is szerepel Arda Güler mellett az összeállításban, míg Brazíliát a már említett Gabriel, Neymar, Raphinha trió képviseli.
Az biztos, hogy az A Bola elérte a célját: a lista órák alatt bejárta a nemzetközi sportsajtót, és a közösségi oldalakon is óriási vitát indított el. Egyesek egyenesen odáig mentek, hogy a listán szereplő legtöbb névvel kapcsolatban megkérdőjelezték a beválogatás jogosságát, míg mások a sorrenddel nem voltak kibékülve.
Az A Bola teljes listája:
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!
Iratkozzon fel hírlevelünkre,
hogy megkapja a legfrissebb sport híreket.
Feliratkozom