Vágólapra másolva!

• Biztonság és nyitottság: Örményország nőként, egyedül, hátizsákos turistaként is biztonságos és lenyűgöző célpont, a szóló utazás pedig sosem jelent magányt.
• Kulturális és történelmi sokszínűség: a kaukázusi hegyek között szovjet építészet, ókori pogány templomok és sziklába vájt kolostorok várják az utazókat.
• Legendás vendégszeretet és ízek: a páratlan örmény gasztronómia – a lavash, a konyak és a gránátalmabor – kihagyhatatlan élmény.

Fehérvári Jázmin pontosan ebben a függetlenségben találta meg az igazi szabadságot, és vallja: az egyedül utazás nem magányt, hanem valódi nyitottságot ad a világ felé. Bejárta már Ázsia és Európa félreeső szegleteit, legutóbb pedig egy sokak számára még ismeretlen, rejtett kincs varázsolta el. Az ország mesébe illő tájai és a helyiek legendás vendégszeretete azonnal eloszlattak minden esetleges félelmet, miközben Örményország legszebb látnivalói nemcsak a szemnek jelentettek élményt, hanem mélyreható időutazásra is hívták az évszázadok viharaiban.

A Kaukázus szívében fekvő állam elképesztően gazdag kulturális örökséggel büszkélkedhet, ahol a lélegzetelállító hegyvidéki díszletek között évezredes kolostorok és a közelmúlt politikai örökségei váltják egymást. Jázminnal a személyes tapasztalatairól, a szovjet múlt emlékeiről, a páratlan építészetről és a lenyűgöző helyi konyháról beszélgettünk.

Eleinte egyszerűen így alakult, mert nem volt olyan barátom, aki pontosan ugyanoda, ugyanabban az időben és ugyanabból a költségvetésből szeretett volna utazni. Aztán hamar rájöttem, hogy az egyedül utazás nem egyenlő a magánnyal. Sőt: sokkal nyitottabb az ember, könnyebben szóba állnak veled a helyiek, és te is hamarabb kapcsolódsz más utazókhoz.

A legfontosabb a józan paraszti ész és a megérzések. Nem kell túlaggódni a dolgot, de van néhány alapszabály: mindig legyen működő net a telefonon, az első éjszakai szállást mindig előre foglalom le, és ha egy helyzet vagy egy ember fura megérzést vált ki belőlem, szó nélkül továbblépek. A helyi kultúrához és öltözködési szokásokhoz való alkalmazkodás pedig nemcsak tiszteletadás, hanem a legegyszerűbb módja annak is, hogy az ember ne hívja fel magára feleslegesen a figyelmet.

Nagyon szeretem a Kaukázus és Közép-Ázsia világát, de Jordánia és Marokkó is örök emlék marad. A legutóbbi utam során viszont Örményország teljesen elvarázsolt. Egy olyan országról beszélünk, amely nem tartozik a tipikus tömegturisztikai célpontok közé, pedig elképesztően gazdag a történelme, és a szovjet múlt lenyomata is lépten-nyomon ott van a mindennapokban.

Egy igazi klasszikus kört csináltam, a kiindulópont pedig természetesen Jereván volt. A főváros a kontrasztok városa, sokan csak „rózsaszín városként” emlegetik, mert a legtöbb épületet helyi rózsaszínes-sárgás árnyalatú tufakőből építették. A Cascades nevű óriási lépcsőrendszer tetejéről páratlan a kilátás az Ararát-hegyre, lent pedig lenyűgöző a szovjet modernista építészet és a pezsgő, kiülős kávéházi kultúra találkozása. Nagyon tetszett az Ararat konyakgyár is, aminek igazi fejedelmi múltja van, hiszen ők voltak a cári udvar beszállítói is.

A városon kívül elsőként Ecsmiadzin felé vettem az irányt, ami a világ legősibb keresztény államának vallási központja: az itteni katedrálist a világ legrégibb, államilag épített templomaként tartják számon, elképesztő a spirituális energiája. Nem véletlenül nevezik az örmény Vatikánnak.

Innen Khor Viraphoz mentem tovább, ami a személyes kedvencem lett. A kolostor közvetlenül a török határ mellett fekszik, és innen nyílik a legszebb kilátás az Ararátra, ami ma is az örmények szent hegye. Igazi szívfájdalmuk, hogy a hegy 1922 óta, a karsi béke értelmében Törökország területén magasodik. A legendák szerint itt, a kolostor területén tartották fogva Világosító Szent Gergelyt egy mély sziklagödörben, ahova én is bemásztam: szűk, sötét, és belegondolni is rossz, mit élhetett át ott.

Abszolút! A Szevan-tó kihagyhatatlan volt, ez a Kaukázus egyik legnagyobb magashegyi tava. A félszigeten álló Szevanavank-kolostorhoz jó pár lépcsőt fel kell kaptatni, de a fekete kőből épült templomok látványa a türkizkék vízzel a háttérben mindenért kárpótol.

Ért pár óriási meglepetés is: Garni például teljesen lenyűgözött, hiszen ez az egyetlen megmaradt pogány kori, hellenisztikus stílusú templom az egész régióban. Úgy érzi magát az ember, mintha hirtelen Görögországba csöppent volna. 

Nagyon ízletes! Friss, fűszeres, teli van zöldségekkel és grillezett húsokkal. Alapvető elem a lavash, ez a nagyon vékony, kemencében sütött levélkenyér, amibe mindent bele lehet tekerni. Nagyon szerettem a dolmát (szőlőlevélbe töltött darált hús), és a helyi kaukázusi sajtokat. És hát ott van az örmény konyak meg a gránátalma borok, amiket szinte mindenhol megkóstoltatnak veled.

Az örmény vendégszeretet nem mítosz, ők tényleg nagyon kedvesek és segítőkészek. Bár a fiatalabbak már beszélnek angolul, a régebbi generációval a pár szavas orosz tudásom és a mutogatás segített. Nem egyszer fordult elő, hogy amikor útba igazítást kértem, a végén meghívtak egy kávéra vagy egy tál gyümölcsre. Elképesztően melegszívű és büszke nép.

Ne várjon a tökéletes útitársra vagy a tökéletes pillanatra. Induljon el! Az első lépés a legnehezebb, utána már minden adja magát, és a világ sokkal barátságosabb hely, mint ahogy azt a hírek alapján gondolnánk.

Nézd meg a videót is a vadregényes Örményországról:

A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Ne maradjon le az ORIGO cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre!