Péntek 11 órára hívta be Tarr Zoltán a rendezőt.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter berendelte Vidnyánszky Attila színházi rendezőt péntek délelőtt 11-re. A Nemzeti Színház főigazgatója szerint felmentése már eldöntött tény.
Vidnyánszky Attila szerint még ezen a héten leváltják a Nemzeti Színház éléről. A főigazgatót augusztus 14-én, péntek délelőttre rendelte be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Berendelték Vidnyánszky Attilát - felmenthetik a Nemzeti Színház éléről Fotó: MTI/Balogh ZoltánA színházi rendező szerint felmentése már eldöntött tény, csak a körülményekről nem tájékoztatták még - írja az ATV. A Kossuth-díjas rendező 2013 óta vezeti a színházat, jelenlegi megbízatása 2028-ig szólna.
Vidnyánszky Attila személye a 2020-as SZFE-botrány óta élesen megosztja a kulturális közéletet. A Színház- és Filmművészeti Egyetem modellváltásakor ő lett az intézményt fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke, az átalakítás ellen pedig hallgatók és oktatók hónapokon át tiltakoztak, az egyetem korábbi vezetése lemondott, számos oktató távozott, majd létrejött a Freeszfe Egyesület - írta az Index.
A választások után újra kiújult a konfliktus: Janisch Attila filmrendező keményen bírálta az SZFE átalakítását, és Vidnyánszky Attila távozását követelte. A rendező leváltása azonban nem egy egyszerű személycsere lenne, mert a Nemzeti Színház és a Nemzeti Kulturális Alap vezetőjeként ő a jelenlegi kulturális rendszer egyik legbefolyásosabb alakja.
Vidnyánszky Attila csütörtök este az ATV Egyenes Beszéd című műsorában fog megszólalni.
FRISSÍTÉSTarr Zoltán reagált Vidnyánszky Attila állításaira:
Valótlanságokat állít Vidnyánszky Attila.
Vidnyánszky Attila csütörtök este az ATV műsorában rosszhiszemű állításokat tett, amely megnehezíti az intézmény és a fenntartó közötti párbeszédet. A független, átlátható kulturális működés egyik alapja az érdemi és tisztességes párbeszéd folytatása a hisztériakeltés helyett.
A fenntartó legfőbb célja, hogy minden intézmény, így a Nemzeti Színház is átláthatóan végezze kulturális közszolgáltató tevékenységét, olyan intézményként működjön, ahol a társulat és a nézők az elsők. Sajnálattal látjuk, hogy ennél Igazgató Úrnak a hazugságokkal szerzett kattintásvadászat többet ért
- írta Facebook-oldalán a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.