A Budapesti Értéktőzsde éppen történelmi magasságokba kapaszkodott, mutatjuk, mi áll mögötte.
The post Történelmi csúcson a magyar tőzsde, a bezuhanó NER-es cégek sem húzzák vissza appeared first on Forbes.hu.
A Budapesti Értéktőzsde éppen történelmi magasságokba kapaszkodott, mutatjuk, mi áll mögötte.
Mi történt? A BUX szerdán először zárt 150 ezer pont felett, és az elmúlt években látványos növekedést produkált. 2023 eleje óta közel négyszeresére emelkedett az értéke. A hazai index mozgását elsősorban az OTP, a Mol, a Richter és a Magyar Telekom határozza meg, amelyek együttesen a BUX súlyának mintegy 90 százalékát adják, írja a G7.
Magyarázat. A rekordhoz hozzájárulhatott a kedvező nemzetközi tőkepiaci környezet és a nagy magyar vállalatok jó eredményei is. Elek Péter, a Generali Investments CEE portfóliómenedzsere szerint ugyanakkor a részvénypiacon is érzékelhető a „NER kiárazódása”. A befektetők pozitívan értékelhetik, hogy az új kormány várhatóan kevésbé avatkozik be közvetlenül a vállalatok működésébe, és nem tervez újabb különadókat.
A NER-cégek. A korábbi rendszer kedvezményezettjei, például a 4iG vagy az MBH Bank, ennek ellenére nem tudják érdemben visszahúzni a BUX-ot, mert súlyuk az indexben viszonylag kicsi. Az OTP közben új növekedési lehetőségeket keresett a balti régióban, ami szintén erősítheti a részvény árfolyamát.
| # | Наименование новости | Тональность | Информативность | Дата публикации |
|---|---|---|---|---|
| 1 | Több tucat romos határon túli műemléket vett meg az Orbán-kormány | 0 | 7.33 | 13-08-2026 |
| 2 | Ezért akadozik az energiaszektorban a rendszerváltás | 0 | 7.44 | 13-08-2026 |
| 3 | Mintha lábon lőtték volna, úgy sántikál a magyar építőipar | 0 | 7 | 13-08-2026 |
| 4 | Fordulat az MNB-ügyben: újabb iratok kerültek az ügyészséghez | 0 | 7.83 | 13-08-2026 |
| 5 | Merj boldog lenni – Forbes Makers Day 2026 a mentális jóllétért | 0 | 7.44 | 31-07-2026 |
| 6 | A figyelem mint prémium valuta: így formálja át a luxus fogalmát a Radisson Collection Hotel, Basilica Budapest | 0 | 4.46 | 03-08-2026 |
| 7 | Újabb helyen ütötte fel a fejét Magyarországon az afrikai sertéspestis | 0 | 6.75 | 13-08-2026 |
| 8 | Egy lakosztály, végtelen desztinációk: a hajóutak reneszánsza | 0 | 7.12 | 22-07-2026 |
| 9 | Mi történik a banki kamatokkal? 8 százalékos ajánlat is van még a piacon | 0 | 8.57 | 14-08-2026 |
| 10 | Látványosan csökkent a költségvetési hiány, de nehéz második félév vár Magyar Péterékre | 0 | 5 | 08-07-2026 |