A megvásárolt épületek jelentős része továbbra is felújításra vár. Most az is kérdés, mi lesz velük.
The post Több tucat romos határon túli műemléket vett meg az Orbán-kormány appeared first on Forbes.hu.
A megvásárolt épületek jelentős része továbbra is felújításra vár. Most az is kérdés, mi lesz velük.
Mi történt? A Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítványt 2021-ben hozta létre az Orbán-kormány, majd több tízmilliárd forint értékben bíztak rá határon túli, jellemzően leromlott állapotú műemléképületeket. A hivatalos lista szerint az alapítvány 41 ingatlant szerzett meg: 26-ot Romániában, 11-et Szlovákiában, kettőt Horvátországban, valamint egy-egyet Szlovéniában és Szerbiában, írja a HVG.
Nem történt semmi. Az alapítvány kuratóriumi elnöke Magyar Levente, Szijjártó Péter külügyminiszter helyettese lett. Az ingatlanok jelentős részével azonban öt év alatt sem sikerült érdemben előrelépni, a HVG szerint mindössze egy épületet, a szatmárnémeti Pannónia Szállót (borítóképünkön) újították fel. A többi ingatlanra sem elegendő pénz, sem megfelelő kapacitás nem jutott.
Az új kormány. A Tisza-kormány augusztus végével megszünteti a közérdekű vagyonkezelő alapítványokat, így a KEOMA vagyona is állami kézbe kerül. Bár eredetileg a kulturális tárcához került volna, végül a Vitézy Dávid vezette Közlekedési és Beruházási Minisztériumhoz adják. Egyelőre nem tudni, milyen sorsot szánnak a felújításra szoruló épületeknek. Az alapítvány teljes elszámolása szeptemberben készülhet el, ekkor az is kiderülhet, pontosan mennyit költöttek a vásárlásokra, illetve történt-e szabálytalanság.
| # | Наименование новости | Тональность | Информативность | Дата публикации |
|---|---|---|---|---|
| 1 | Ezért akadozik az energiaszektorban a rendszerváltás | 0 | 7.44 | 13-08-2026 |
| 2 | Történelmi csúcson a magyar tőzsde, a bezuhanó NER-es cégek sem húzzák vissza | 0 | 9.25 | 13-08-2026 |
| 3 | Fordulat az MNB-ügyben: újabb iratok kerültek az ügyészséghez | 0 | 7.83 | 13-08-2026 |
| 4 | Mintha lábon lőtték volna, úgy sántikál a magyar építőipar | 0 | 7 | 13-08-2026 |
| 5 | Újabb helyen ütötte fel a fejét Magyarországon az afrikai sertéspestis | 0 | 6.75 | 13-08-2026 |
| 6 | Mi történik a banki kamatokkal? 8 százalékos ajánlat is van még a piacon | 0 | 8.57 | 14-08-2026 |
| 7 | Újabb komoly kiesés jön az áramtermelésben: leáll Románia utolsó működő atomreaktora | 0 | 6.03 | 13-08-2026 |
| 8 | Folyamatban vannak a nyári felújítások | 0 | 17.34 | 24-07-2026 |
| 9 | Jó napot, mi újság? – Oszvald Edit | 0 | 3 | 25-06-2026 |
| 10 | Megújul a parkoló a Kereszt utcában | 0 | 5 | 25-06-2026 |