A betegsége gyökeresen átírta a terveit.
Másfél év alatt két súlyos egészségügyi esemény is gyökeresen megváltoztatta a fiatal színésznő életét. Martos Hanga egy friss interjúban beszélt arról, hogyan élte meg a két sztrókot és milyen maradandó következményekkel kell együtt élnie.
Másfél év alatt két sztrókot élt át Martos Hanga, aki a történtek után úgy döntött, új irányt ad az életének. A korábban a Nemzeti Színházban játszó színésznő a Klubrádiónak adott interjúban beszélt felépüléséről, a maradandó következményekről és pályamódosításáról.
Martos Hanga szerint a felépülés nemcsak fizikai, hanem lelki kihívást is jelentettMartos Hanga elmondta, hogy első sztrókját másfél évvel ezelőtt, egy színházi előadás közben kapta. Felépülése még zajlott, amikor tavaly novemberben egy kontrollvizsgálat során újabb sztrók érte.
A színésznő beszámolója szerint a vizsgálat közben egy vérrög alakult ki az alkalmazott eszközön, amely újabb agyi keringési zavart okozott. A jobb oldala átmenetileg lebénult, később a beszédkészségét is elveszítette. Az orvosok ezt követően állapították meg az újabb sztrókot.
Martos Hanga fizikailag szinte teljesen felépült, ugyanakkor elmondása szerint továbbra is memóriazavarokkal küzd, és a kézfeje sem nyerte vissza teljesen korábbi állapotát – számolt be róla a Blikk.
A színésznő úgy fogalmazott, hogy a sztrók nemcsak fizikai, hanem személyiségbeli változásokat is okozott nála. Elmondása szerint jóval introvertáltabb lett, nehezebben viseli a nagyobb társaságot és hosszabb időre depresszió miatt is kezelésre szorult.
A színésznő közölte, hogy felépülése alatt arra a döntésre jutott: nem szeretne visszatérni a Nemzeti Színház társulatába. Elmondta, döntéséről személyesen tájékoztatta Vidnyánszky Attilát is. Hangsúlyozta, hogy továbbra is színésznek tartja magát, és független projektekben szívesen részt vesz, ugyanakkor már nem ebből szeretné fenntartani magát.
A beszélgetésben arról is szó volt, hogy a két sztrók ellenére igyekszik megtalálni a történtek pozitív oldalát. Úgy véli, a megpróbáltatások a házasságát is megerősítették, és bár sok veszteséget kellett feldolgoznia, új életet tudott kezdeni.
| # | Наименование новости | Тональность | Информативность | Дата публикации |
|---|---|---|---|---|
| 1 | Gyermekkori barátjával ölette meg várandós feleségét, a halálsoron érte a vég | -10 | 7 | 19-07-2026 |
| 2 | Budapesti edzőteremben állt le a mentőápoló szíve, minden perc számított | 0 | 5 | 19-07-2026 |
| 3 | Rossz tartására fogták fejfájását az orvosok - két daganat bújt meg a tinédzser agyában | -2 | 6 | 10-07-2026 |
| 4 | „A szeretet már nem elég” – szakított L.L. Junior és Frey Tímea | 0 | 5 | 19-07-2026 |
| 5 | "Az előzőt sikerült legyőznöm, de ez most új" - kiújult Reviczky Gábor betegsége | -2 | 6 | 10-07-2026 |
| 6 | Rendőrök elől menekült, kórházba juttatott egy vétlen sofőrt az ámokfutó | -2 | 6 | 20-07-2026 |
| 7 | Tereskei tragédia: saját lánya gyújthatta a házat az édesanyára? | -2 | 3 | 20-07-2026 |
| 8 | Mérgező a sárgabarack magja? 5 gyümölcs, amellyel érdemes vigyázni | -2 | 6 | 10-07-2026 |
| 9 | Hároméves gyermeke szeme láttára lőtte le élettársát egy nő | -10 | 5 | 20-07-2026 |
| 10 | „Nemcsak szóban bántottak” – Hegyes Berci kitálalt az iskolai zaklatóiról | -5 | 5 | 19-07-2026 |