Elkezdődött a 201. bál Balatonfüreden.
Balatonfüred ma ismét ünneplőbe öltözött: a 201. Anna-bál napján már a délelőtti óráktól különleges hangulat lengte be a reformkori városrészt. A sétányokon elegáns vendégek, turisták és kíváncsi érdeklődők találkoztak, miközben a történelmi helyszínek és a Balaton-part egyszerre idézték meg a több mint kétszáz éves hagyományt és a nyári fesztiválok pezsgését.
A délután folyamán egyre inkább a báli készülődés került a középpontba. Balatonfüreden egymást követték a kísérőprogramok, borkóstolók és kulturális események, amelyek méltó felvezetést adtak az ország egyik legrangosabb társasági eseményének. Az Anna-bál nemcsak a hagyományokról, hanem a balatoni vendégszeretetről és a kifinomult gasztronómiáról is.
Az Anna-bál résztvevői átvették a hagyományos, számozott herendi porcelánszíveket. Fotó: ORIGOAz Anna-bál kezdete BalatonfüredenAz esti programok kezdetén a Vaszary Galéria kertjében gyülekeztek a bálozók, ahol a hölgyek átvették a hagyományos, számozott herendi porcelánszíveket. Ez a pillanat minden évben különleges jelentőséggel bír, hiszen ezzel veszi kezdetét a bál szépe-választás. Innen ünnepi felvonulás vezetett az Anna Grand Hotelhez, ahol a vendégeket nyitótánc és ünnepi műsor várta. A gálavacsora előtt elhangzottak az ünnepi beszédek.
Délután már javában zajlott a készőlődés Balatonfüreden - Fotó: ORIGO
A rendezvény hangulata már most magával ragadó: a történelmi épületek, a díszbe öltözött vendégek, a lovashintók és a Balaton-part esti fényei együtt teremtik meg azt az eleganciát, amely miatt az Anna-bál generációk óta Magyarország egyik legkiemelkedőbb társasági eseménye.
Fotó: ORIGOA vendégek között izgatott várakozás érezhető, hiszen hamarosan lezárul a közönségszavazás, majd bemutatkozik a döntőbe jutott tizenöt hölgy. Éjfélkor hirdetik ki a 201. Anna-bál szépét és udvarhölgyeit.
| # | Наименование новости | Тональность | Информативность | Дата публикации |
|---|---|---|---|---|
| 1 | Égszakadás és tömegbaleset; Lewis Hamilton egyedül a rajtrácson – ez történt a Hungaroringen | 0 | 7.79 | 26-07-2026 |
| 2 | Azzal védekeztek a gyerekgyilkos szülők: "Csak vicc volt" | 0 | 7.16 | 25-07-2026 |
| 3 | Ókovács Szilveszter Forsthoffer Ágnesnek üzent: "Fontosnak érezte, hogy jó nagyot taszítson az Anna-bálon" | 0 | 12.6 | 25-07-2026 |
| 4 | Balázs Andi bántalmazott gyerekeknek segít: így dolgozzák fel vele a traumáikat | 0 | 8.86 | 25-07-2026 |
| 5 | „H*lye vagy?! Megcsinálta!” - Dzsudzsák Balázs nem hitte el azt, ami a Campus Fesztiválon történt vele | 0 | 9.15 | 25-07-2026 |
| 6 | Elérkezett a felszabadult szórakozás időszaka, íme a nagy fesztiválnaptár | 0 | 7.46 | 25-07-2026 |
| 7 | Irratsaio berezia egin dugu Barañaindik | 0 | 5 | 18-10-2018 |
| 8 | Прощание с погибшими сотрудниками Росгвардии пройдет в Орле 17 сентября | 0 | 0 | 15-09-2025 |
| 9 | Korrikaren hasiera, zuzen zuzenean | 0 | 5 | 04-04-2019 |
| 10 | Sarrigurendik egin dugu Irrintzi Plaza saioa | 5 | 7 | 31-01-2019 |