A színésznő kilenc éve foglalkozik gyerekekkel.
A színésznő szívügyének érzi az iskolai bántalmazott gyermekek sorsát. Több éve foglalkozik Balázs Andi gyerekekkel, sokaknak segített a beilleszkedésben a tanácsaival.
Balázs Andi nemcsak a színpadon igyekszik maradandót alkotni, hanem a civil életben is. A Karinthy Színház színésznője immár kilenc éve foglalkozik gyerekekkel, akik olyan titkokat is rábíznak, amelyeket még a szüleiknek sem mernek elmondani. Iskolai foglalkozásain a bullyingtól kezdve a családi tragédiákon át egészen a szerelemig minden szóba kerül, ő pedig igyekszik segíteni a gyerekeknek abban, hogy könnyebben dolgozzák fel a nehézségeiket.
Balázs Andi gyerekkorában tapasztalt iskolai bántalmazást (Fotó: Győrfi-Forgács Bea)Balázs Andi gyerekekkel foglalkozik már 9 éveMindez egy felkéréssel kezdődött, amikor a Talent Stúdióban arra kérték, hogy tartson játékos drámafoglalkozásokat a gyerekeknek. A kezdeményezés azonban idővel sokkal többé vált.
Kilenc évvel ezelőtt kértek fel. Nem színészmesterséget tanítottam nekik, hanem beszélgettünk, játszottunk, és nagyon hamar kiderült, hogy rendkívül könnyen megnyílnak előttem. Az évek során pedig odáig fejlődött ez az egész – főleg most, hogy az egyetemen drámainstruktornak tanulok –, hogy sokszor olyan dolgokat mondanak el nekem, amelyeket még a szüleiknek sem mernek, vagy nem tudnak
– kezdte az Origónak Balázs Andi.
A színésznőt mindig is érdekelte a gyerekek lelki világa, hiszen úgy érzi, rajtuk múlik a jövő.
„Ők lesznek azok, akik utánunk jönnek, ezért fontos, hogy nekik jobb legyen. A saját tapasztalataimat is igyekszem átadni nekik.”
Andinak könnyedén megnyílnak a gyerekek (Fotó: Győrfi-Forgács Bea)Balázs Andi iskolai bántalmazások és traumák feldolgozásában segítA foglalkozásokon a gyerekek rengeteg olyan problémát osztanak meg vele, amelyekkel nap mint nap találkoznak.
„Nagyon sokat mesélnek az iskolai bántalmazásról, az osztályközösségen belüli konfliktusokról, vagy akár arról, hogy egy tanár viselkedése szerintük helyes-e vagy sem. De beszélgetünk családi tragédiákról, válásról, nagyszülők elvesztéséről is. A kisebbekkel már a szerelem is szóba kerül. Nem mindig tudok megoldást adni, de meghallgatom őket, és együtt próbálunk utakat keresni arra, hogyan lehet ezekkel a helyzetekkel együtt élni.”
Az elmúlt kilenc évben számos olyan történetet átélt, amely megerősítette abban, hogy érdemes folytatnia ezt a munkát.
Rengeteg sikertörténetem van, amire nagyon büszke vagyok. Volt olyan gyerek, akivel tizenkét éves korában beszélgettem, majd nyolc évvel később, húszéves felnőttként megkeresett, hogy mennyit jelentettek neki azok a beszélgetések.
Sokan felnőttként mondták el, mennyit segített nekik Andi (Fotó: Győrfi-Forgács Bea)Pár nap alatt beilleszkedett a kislány, akinek Andi segítettKülönösen emlékezetes maradt számára egy kislány története, akit testsúlya, jó tanulmányi eredménye és származása miatt is bántottak az iskolában.
„Volt egy csodálatos, kicsit molett, roma származású kislány, aki az óra végén odajött hozzám, és elmondta, hogy nagyon bántják az iskolában. Beszélgettünk arról, hogy engem is ért hasonló csúfolódás gyerekként, és azt kértem tőle, próbáljon meg másképp hozzáállni a helyzethez. Azt mondtam neki, vegyen egy nagy levegőt, mosolyogja végig a napot, és próbálja nem magára venni a bántásokat. Arról is beszélgettünk, hogy aki másokat bánt, annak sokszor saját problémái vannak.”
Nem sokkal ezután Andi különleges üzenetet kapott.
„Pár nappal később az édesanyja írt rám, hogy a lánya úgy jött haza az iskolából, mint még soha. Kivirult volt, mert azok az osztálytársak, akik addig bántották, odamentek hozzá, megdicsérték, és elhívták fagyizni. Persze, nem oldódott meg minden, de sokkal boldogabb lett.”
Andi úgy véli, bolondos felnőtt lányként tekintenek rá a gyerekek (Fotó: Győrfi-Forgács Bea)Balázs Andi családja sokat segítettek neki gyerekkorábanBalázs Andi szerint a mai gyerekek helyzete nehezebb, mint az övé volt.
„Én sem voltam nádszál, amikor annyi idős voltam, mint ez a kislány, azonban akkor még nem volt internet és közösségi média. Hazamentem az iskolából, otthon szerető család vett körül, másnap pedig új erővel mentem vissza. Ma viszont ott van a cyberbullying, ami az iskola után sem ér véget, hanem folyamatosan nyomasztja a gyerekeket.”
A színésznő azt is elárulta, hogy valamiért különösen könnyen megtalálja a közös hangot a fiatalokkal.
„Valamiért a gyerekek nagyon gyorsan megnyílnak nekem. Leültetsz mellém egy nyolcévest, és három perc múlva már a szerelemről, a háborúról vagy a világ dolgairól beszélgetünk. Talán azért, mert nem igazi felnőttként tekintenek rám, hanem inkább egy bolondos felnőtt lányként, akiben megbíznak.”
| # | Наименование новости | Тональность | Информативность | Дата публикации |
|---|---|---|---|---|
| 1 | Azzal védekeztek a gyerekgyilkos szülők: "Csak vicc volt" | 0 | 7.16 | 25-07-2026 |
| 2 | Ez a film megmutatja, milyen érzés szeretet nélkül, gyűlölettel telve élni | 0 | 8.98 | 25-07-2026 |
| 3 | Hagyomány és ragyogás az Anna-bálon - az Origo a helyszínen | 0 | 19.07 | 25-07-2026 |
| 4 | „H*lye vagy?! Megcsinálta!” - Dzsudzsák Balázs nem hitte el azt, ami a Campus Fesztiválon történt vele | 0 | 9.15 | 25-07-2026 |
| 5 | Lelőtte a húgát, majd öngyilkos lett a népszerű rapper 14 éves unokaöccse | 0 | 15.73 | 25-07-2026 |
| 6 | Így akadályozhatjuk meg, hogy a gyerek folyamatosan a telefonját nyomkodja | 0 | 5 | 19-07-2026 |
| 7 | "בלשי צמרת" מציע תעלומת רצח מסועפת במסווה של סרט ילדים | 0 | 9.44 | 20-07-2026 |
| 8 | Viszket, vörös és tönkreteszi a nyaralást: így kerüld el a strandszezon legrosszabb meglepetését | -2 | 3 | 20-07-2026 |
| 9 | These schoolchildren in Hungary may receive over EUR 280 in back-to-school support | 0 | 5 | 02-07-2026 |
| 10 | Az HBO Max meghúzta a váratlant: Zendayával és Sydney Sweeney-vel a főszerepben visszatért az Eufória! | 0 | 10.41 | 25-07-2026 |