Egy repülőgépekre szerelt lézeres letapogató – vagyis a telefonokban is alkalmazott technológiával azonos elven működő LiDAR – segítségével kutatók példátlan felfedezést tettek Dél-Amerika szívében. Délnyugat-Amazónia sűrű, áthatolhatatlan dzsungele alatt ugyanis egy korábban ismeretlen, multikulturális társadalom nyomait azonosították. Az Aquiry néven említett régészeti-kulturális komplexum nagyjából időszámításunk előtt 600 és időszámításunk szerint 850 között élte fénykorát, és a mostani adatok szerint a térség sokkal sűrűbben lakott volt, mint azt a tudósok valaha is feltételezték.

Átírja a történelemkönyveket

A finn kutatók által vezetett, a Nature folyóiratban publikált tanulmány elképesztő számokat közölt. Az Aquiry társadalom nyomai egy nagyjából 183 ezer négyzetkilométeres – vagyis a mai Szíria területével megegyező méretű – régióban találhatók. A lézeres térképezés egy viszonylag kis, 4500 négyzetkilométeres mintaterületen is több mint 400 kiválóan megőrzött, monumentális ceremoniális központot tárt fel. A kutatók ezen adatok alapján óvatosan úgy becslik, hogy a teljes területen több mint 20 ezer ilyen hatalmas földsáncrendszer rejtőzhet, amelyek közül a legnagyobb eléri az 50 hektárt (ami több mint hetven focipálya méretének felel meg).

A legmegdöbbentőbb mégis a lakosságszám. A radiokarbonos kormeghatározások és a kiterjedt felmérések alapján az Aquiry terület – amely az úgynevezett Nagy-Amazonas térségnek kevesebb mint három százalékát teszi ki – az első évezred hajnalán már 1,25–3 millió embernek adott otthont. A felfedezés ráadásul a korábbi, magasabb népességbecsléseket is megerősíti, amelyek szerint az Amazonas-medence jóval sűrűbben lakott lehetett, mint azt sokáig gondolták. Az új adatok arra utalnak, hogy a teljes régió népessége a korábbi elképzeléseknél jelentősen magasabb lehetett, bár ennek pontos meghatározása további kutatásokat igényel.

De mégis hogyan maradhatott rejtve egy ekkora civilizáció napjainkig? – merülhet fel a kérdés. A válasz a földrajzi adottságokban keresendő. Mivel a régióban csak korlátozottan állt rendelkezésre építkezésre alkalmas kő, az ott élők nem hagytak hátra maja vagy inka stílusú kőpiramisokat. Helyette monumentális, geometriai formákba rendezett földsáncokat és árkokat – úgynevezett amazonasi geoglifákat – emeltek.

Juha Hyyppä, a Finn Térinformatikai Kutatóintézet professzora elmondta: a repülőkkel 450 kilométer hosszú, egyenes vonalú pásztázásokat végeztek, hogy a lehető legnagyobb egybefüggő területet tudják feltérképezni a lombkorona alatt.

A szájhagyomány és a régészeti adatok szerint ezek a központok nem egyetlen központosított birodalomhoz tartoztak – sokkal inkább egy kiterjedt, lazán kapcsolódó közösségi hálózatot alkottak. A tereket vallási szertartásokhoz, politikai döntéshozatalhoz, rituális táncokhoz, zenéléshez és hatalmas lakomákhoz használták. Az Aquiry elnevezés is a helyi őslakosok Acre-folyóra használt nevéből származik, hiszen arról a mai napig fogalmunk sincs, hogy ők magukat hogyan nevezték, vagy milyen nyelveket beszéltek.

Az őserdő, amit emberi kezek formáltak

Az újonnan felfedezett civilizáció nemcsak építkezett, de radikálisan át is formálta a tájat, a kutatás így rávilágított arra is, hogy az emberi beavatkozás mértéke az Amazonas vidékén sokkal nagyobb volt a korábban feltételezettnél. Az Aquiry népe kiterjedt, bambuszdomináns erdőket égetett fel, hogy helyet csináljon a monumentális központoknak, a széles utaknak, valamint a hatalmas kukorica-, tök- és maniókaültetvényeknek.

Emellett a dzsungel fáit is tudatosan „menedzselték”. Számos fehérjében gazdag fafaj – mint például a brazil dió, a pálmaszíve miatt is kedvelt barackpálma és más gyümölcstermő fák – elterjedése a több évszázados emberi gondoskodás nyomait viseli magán. A kutatók szerint az Aquiry tudatosan segítette elő a számukra kulturálisan és táplálkozás szempontjából fontos fák szaporodását más fajok rovására. Ez a felismerés olyan horderejű, hogy a tudósok szerint az egykori tájátalakítás hosszú távú hatását a régió szénkörforgására és szénraktározó képességére a jövőbeli klímamodellekben is érdemes figyelembe venni.

Mindezek után talán a legégetőbb kérdés, hogy hová tűnt ez a sokmillió ember? Ahogy azonban az a történelem számos összetett társadalmánál megfigyelhető, az Aquiry kulturális hálózatának régészeti nyomai időszámításunk szerint 850 körül hirtelen megszakadnak. A kutatók egyelőre nem tudják biztosan, mi állhatott a háttérben, és a jelenlegi bizonyítékok alapján nem lehet egyetlen okot megnevezni. Elképzelhető, hogy több tényező – például társadalmi átalakulás, a településhálózat átszerveződése vagy környezeti változások – együttesen vezetett a rendszer felbomlásához.

A válasz egyelőre a dzsungel mélyén rejtőzik, de különös egybeesés, hogy nagyjából ugyanebben az időszakban Közép-Amerikában a klasszikus maja civilizáció is egy máig sokat kutatott és vitatott hanyatlási folyamaton ment keresztül. A két esemény között ugyan nincs ismert kapcsolat, időbeli egybeesésük azonban továbbra is érdekes kérdéseket vet fel a korszak nagy civilizációinak történetével kapcsolatban.

(Borítókép: Légi felvétel a kanyargós Papagaio folyóról és a környező Amazonas esőerdőről a Jau Nemzeti Parkban.  Fotó:  Ramesh Thadani  / Getty Images)